Flatfoot physiotherapy
Nagyon gyakori mozgásszervi deformitások közé sorolható, amikor a lábboltozat elsimul és a bokák kifelé dőlnek és szinte az egész talp érinti a földet.
Budapesti és dunaújvárosi rendelőnkben egyaránt.
A lábboltozat
Mikorra alakul ki a lábboltozat?
A lábboltozat 4-5 éves korra alakul ki, addigra veszi fel végleges formáját. A csecsemők puha kis talpacskáján még nincsenek boltozatok, azok szépen folyamatosan a járás megkezdésével alakulnak ki. Amíg a gyermek lába fejlődésben van, teljesen normális a lúdtalp jelensége, az nem tekinthető kóros elváltozásnak.
A lábboltozat
A lábunk normális esetben három ponton illeszkedik a talajhoz, a sarokcsonton az I. és az V. lábközépcsont fejecsein.
A harántboltozat az I. és V. fejecs között húzódik a hosszanti boltozat az I. és V. fejecs és a sarokpont között a belső és külső íven alakul ki. Az egészségesen kialakult boltozatoknak az a jelentősége, hogy segítenek a ránehezedő súly megfelelő eloszlatásában.
A lúdtalp idősebb korban a hosszanti boltozat süllyedésében mutatkozik meg, mely révén romlik a talp statikája. A statika megváltozása révén romolhat a talp izomszerkezete, túlterhelődhetnek a talpszalagok.
Korábban elterjedt gyakorlat volt, hogy a gyerekeknek lábboltozat-emelő cipőt ajánlottak, azonban mára ez a nézet elavulttá vált, hiszen a megemelt boltozatú cipő ellustítja a talpizmokat, holott ezen izmok megerősítése lenne a cél.
Mitől alakul ki a lúdtalp?
Szerepet játszanak az örökletes tényezők, gyermekkori túlsúly és mozgáshiányos életmód.
Mik a lúdtalp tünetei?
A lábboltozat eltűnik, lelapul, a láb kifelé vagy befelé dől, a belső bokacsont alacsonyabban áll. A talp terhelésre hamar elfárad. A megváltozott statikai helyzetnek megfelelően boka és térdfájdalom alakulhat ki.
Lúdtalp kezelése gyermekeknél
- Játékos torna hetente legalább két alkalommal, otthon is végezhető gyakorlatok.
- Lego, ceruza, apró tárgyak lábujjakkal való felemelése, áthelyezése.
- Javasolt, hogy járjon a gyerek minél többet mezítláb, főleg fűben, homokban, kavicson bárhol ahol nem sérülhet meg.
Milyen torna ajánlott felnőtteknél lúdtalp esetén?
Felnőtteknél az egyénre szabott gyógytornát javasoljuk, mert a lúdtalp mértéke, típusa eltérő lehet így a gyakorlatokat egyénre szabottan alakítjuk ki. Fő cél a lábizmok megerősítése, annak érdekében, hogy a megfelelő lábboltozat magától kialakuljon.
Ma már nem javasolt a durva haránt emeléses talp domborulatú cipő, mert az elernyeszti a talpizmokat és még inkább fokozzák a panaszokat.
A legújabb szemlélet szerint a legmegfelelőbb ha a lábizmok megerősítésével a láb saját maga korrigálja a deformitást, ezért is fontos azon gyakorlatok kiválasztása, amik erre késztetik a lábizmokat és szalagokat.
Kiegészítő kezelésként alkalmazható trigger pont terápia, Kinesio-tape kezelés, ami segít a láb megfelelő tartásának ösztönzésére.
Legvégső esetben, durva torzulás esetén ortopédiai műtéti korrekció javasolt.
Request a callback!
If you have any questions about our treatments, please feel free to contact us and one of our staff will answer you.