Csontritkulás szűrés: mikor kell DEXA, mit mutat a FRAX és hogyan előzhető meg a törés?

Mozgás, táplálkozás és korszerű kezelés: mi segít valóban a törések megelőzésében?

Cikkünkben ezen kérdésekre válaszol dr. Koroknai András reumatológus főorvos és Polyák Judit gyógytornász-manuálterapeuta.      

A csontritkulásról sokan még mindig úgy gondolkodnak, mint egy „időskori csontbomlási folyamatról”, amelyet majd akkor kell komolyan venni, ha panaszt okoz, töréshez vezet. A valóság ezzel szemben az, hogy az osteoporosis gyakran hosszú évekig tünetmentes maradhat és sok embernél az első figyelmeztető jel maga a törés. Ezek a csonttörések akár a semmiből is jöhetnek vagy nem köthetőek nagyobb eleséshez, behatáshoz vagy megterheléshez. 

Akkor járunk el helyesen, ha esetleges családi előzmények miatt vagy pusztán öngondoskodásból elvégeztetjük a kockázatbecslést vagy csontsűrűségmérést.

Miért kiszámíthatatlan a csontritkulás és miért marad sokáig felderítetlen a kór?

Az osteoporosis egy olyan állapot, amelyben a csont tömege és belső szerkezete romlik, ezért a csont törékenyebbé válik. A legfontosabb következmény a “véletlenszerű” törés, az olyan törés, amely kis erőbehatásra következik be. Olyan élethelyzetek, amik korábban nem okoztak problémát, most viszont csonttöréshez vezetnek. Pl.: Válltörés kisebb falnak dőlés esetén, medencecsont törés álló magasságból lehuppanás esetén, csuklótörés az ajtófélfának ütközés miatt.

 „Nem fájt semmim, csak megcsúsztam a boltban és eltört a csuklóm. Azt hittem, ez egyszerű pech — utólag derült ki, hogy valójában ez volt az első jele a csontritkulásnak.”

Ez a történet azért tipikus, mert a csontritkulás sokszor nem okoz korai panaszt. Előfordulhat testmagasság-csökkenés, fokozódó görnyedtebb testtartás, visszatérő hátfájdalom vagy csigolyatörés, de ezek nem mindig egyértelműek.

Mikor célszerű az első szűrés?

Ha van a családi kórelőzményben csontritkulásban szenvedő felmenő én javaslom, hogy legyen egy bázisértékünk a perimenopauza időszakában 45 év felett. Ilyenkor érdemes egy csontritkulás labort csináltatni, amely értékek a későbbiekben a kiindulási értékek lesznek.

Indokoltnak tartom a szűrést a posztmenopauza időszakában 65 év felett, ha van kockázati tényező, mint például alacsony testsúly, korábbi ismeretlen eredetű törés, családi halmozódás, bizonyos gyógyszerek szedése.

A férfiak is érintettek lehetnek, azonban 70 év alatt nem tartom kifejezetten indokoltnak, 70 év felett pedig tartós szteroid tartalmú gyógyszer és gyakori csonttörés esetén javaslom a vizsgálatot.

Milyen vizsgálatra gondoljunk?

A kivizsgálás legismertebb része a DEXA (kettős energiájú röntgen-abszorpciometria), vagyis a csontsűrűségmérés. Ez egy gyors, alacsony sugárterhelésű vizsgálat, amely leggyakrabban a csípő és a gerinc csontsűrűségét méri. Nem fáj, nem invazív, és elsősorban azt mutatja meg, mennyire tér el a csont ásványianyag-tartalma a fiatal felnőttek átlagától. Ezt az eltérést nevezzük T-score-nak.

Bizonyos esetekben, egyes centrumokban, de nem rutinszerűen végzik a DEXA-hoz hasonló oldalirányú csigolyaképet un. VFA-t (vertebral fracture assessment), ami a rejtett csigolyatöréseket segíthet felismerni. Erre különösen akkor érdemes gondolni, ha feltűnő testmagasság-csökkenés történt, fokozódik a háti görbület, hátfájdalom jelentkezik, glükokortikoid kezelés zajlik, vagy a T-score már kóros irányban eltér.

Számomra fontos információt ad a csontanyagcsere laborvizsgálata, amely során vizsgáljuk a csont ásványi anyag összetételét szabályozó hormonok szintjét, a csontépítés és a csontbomlás egyensúlyának paramétereit (D-vitamin, kollagén keresztkötés – ß-crosslaps, oszteokalcin, parathormon).

Milyen kezelési lehetőségek vannak, ha beigazolódott a csontritkulás, mint betegség?

Gyógyszeres kezelésre mindig szükség van csípő- vagy csigolyatörés esetén, ha a csontsűrűség egyértelműen osteoporosisnak felel meg, vagy ha a teljes, 10 éves törési kockázat magas.

Ellenjavallat esetén nagyon fontos a napi szintű calcium-, ill. a megfelelő felszívódású D-vitamin bevitele.

A csontritkulás gyógyszeres kezelése három fő típusba tartozik:

Szeretném eloszlatni azt a tévhitet, hogy csontritkulás esetén nem lehet sportolni. Javaslom gyógytornász felkeresését a megfelelő mozgásforma megválasztásához.

A mozgás csontritkulásnál nem tiltott – hanem kifejezetten szükséges. A kulcs az, hogy biztonságos, csontot terhelő, de nem túl kockázatos mozgásformákat válasszunk.

Gyógytornász szemével: hogyan mozogjunk csontritkulás esetén?

1. Terheléses mozgás

Ezek segítik leginkább a csont erősödését. Ilyenek például: tempós séta, nordic walking, könnyű túrázás, lépcsőzés.

Amikor még nem alakult ki csontritkulás, hanem a megelőzés és a csontállomány megőrzése a cél, a csontnak erőteljesebb, változatosabb mechanikai ingerekre van szüksége: testsúlyt viselő mozgásra, ellenállásos erősítésre, irányváltásokra, lépcsőzésre, tempós gyaloglásra, túrázásra, táncra, illetve jó állapot esetén akár dinamikusabb, kisebb ütközéssel járó mozgásokra is.

2. Izomerősítés

Az izmok húzása serkenti a csontépítést. Ilyenek: saját testsúlyos gyakorlatok, például guggolás, gumiszalagos edzés, könnyű súlyzós edzés.

Már kialakult csontritkulásnál azonban a terhelés megválasztása óvatosabb szemléletet igényel: az egyéni állapothoz és töréskockázathoz igazított, fokozatosan felépített mozgás.

A gyógytornában ilyenkor a lassú, kontrollált, pontosan kivitelezett gyakorlatok kerülnek előtérbe. Ezek lehetnek izometriás — vagyis kitartott, elmozdulás nélküli — feladatok, illetve lassú, kontrollált dinamikusabb gyakorlatok is. A cél többek közt a törzs, a farizmok, combizmok, hátizmok és lapockazáró izmok biztonságos erősítése, valamint a testtartás, egyensúly és a mozgáskontroll javítása.

Az izommunka azért is fontos, mert az izmok húzóereje mechanikai ingert jelent a csontok számára, ami hozzájárulhat a csontállomány megőrzéséhez.

Ha bizonytalan, kérje gyógytornász segítségét!

3. Egyensúly és koordináció

Csökkenti az elesés kockázatát, ami kulcsfontosságú. Ilyenek: gyógytorna, jóga, pilates, egyensúlyfejlesztő gyakorlatok.

A csontritkulásnál nemcsak maga a csontállomány számít, hanem az is, hogy mennyire tudjuk megelőzni az eleséseket. A törések jelentős része elesés következtében történik, hiszen a meggyengült csont már kisebb traumára is könnyebben törhet. Emiatt a gyógytorna egyik kiemelt célja az egyensúly, a koordináció, a reakciókészség és a járásbiztonság fejlesztése.

Ide tartozhatnak például a testsúlyáthelyezések, a különböző álláshelyzetek gyakorlása, a felállás-leülés kontrollált kivitelezése, az irányváltások, a lépésbiztonság fejlesztése, valamint az alsó végtagi és törzserő javítása.

4. Mit érdemes kerülni?

Csontritkulás esetén tehát nem minden dinamikus mozgás tilos, de a hirtelen, lendületes, nagy ütközéssel, esésveszéllyel vagy kedvezőtlen gerincterheléssel járó mozgásokat kerülni kell.

Kiemelt figyelmet kell fordítani a gerinc védelmére is. Csontritkulás esetén különösen kerülendők a hirtelen törzscsavarások, a mély előrehajlások, a felülések, hasprések, illetve a hajlított gerinccel végzett terhelések. Ezek helyett a gerincet védő izomzat erősítése, a tartás javítása, valamint a hétköznapi mozdulatok — például felállás, lehajlás, emelés, fordulás — biztonságos megtanítása kerül előtérbe.

Milyen mozgásformát érdemes hosszú távon választani?

A gyógytorna mellett vagy azt követően érdemes olyan sportot/mozgásformát választani, amely hosszú távon is beépíthető a hétköznapokba.

Jó választás lehet a rendszeres séta, tempós gyaloglás, nordic walking vagy könnyű túra, emellett fontos a heti 2–3 alkalommal végzett kontrollált erősítés, a gyógytornász által betanított otthoni torna, valamint az egyensúlyfejlesztés.

Kiegészítésként szóba jöhet a tai chi, a csontritkuláshoz igazított jóga vagy pilates, illetve az úszás és a vízi torna is. Utóbbiak ízületkímélő mozgásként és az általános fittség fenntartására hasznosak, de a csontállomány szempontjából érdemes mellettük szárazföldi, testsúlyt viselő és erősítő gyakorlatokat is végezni.

Összességében csontritkulás esetén nem a mozgás kerülése a cél, hanem az, hogy a páciens megtanuljon biztonságosan, fokozatosan és a saját állapotához igazítva mozogni.