Kovács Mónika
Gyógy- és frissítőmasszőr
2013-ban találkoztam először egy olyan tanfolyammal, ami meghatározta és megalapozta azt az utat, amelyen most járok. Egy Ősi Magyar szellemgyógyász tanfolyamot végeztem, ahol először tanulhattam az ősi magyar csontkovácsolás alapjairól, az emberi testről, az ember energetikai rendszereinek működéséről, amely teljesen elkápráztatott. Ezután 1 évig tanultam egy debreceni csontkovács mestertől, és mélyedtem el az emberi test működési struktúráiban és anatómiájában.
2017-ben természetgyógyászati alapképzésben anatómiavizsgát szereztem, majd természetgyógyász alapvizsgát is. Szintén 2017-ben lágy csontkovácsolás tanfolyamot, 2018-ban illóolajos hátmasszázs tanfolyamot és hatha jógaoktatói képesítéseket szereztem.
2015-ben kezdtem el aktívan masszázsterápiás tevékenységeket végezni. Mindig is vonzott és érdekelt az emberi test anatómiája, a működési elve, valamint az, hogy a fizikai testi tünetek kialakulását hogyan határozzák meg, alakítják ki azok a fel nem dolgozott lelki tünetek és a stressz, amelyekből valójában minden elváltozás létrejön a fizikai test szintjén.
A kezeléseimet folyamatosan fejlesztettem, alakítottam, ezért mélyebb masszázstechnikákat kezdtem el tanulni és alkalmazni, hogy az izomzat megfelelően fellazított és kimozgatható állapotba kerüljön. A kezelések során arra kerestem a választ, hogy hogyan lehet fájdalommentesen helyreállítani a már kialakult elváltozásokat úgy, hogy a testnek ne okozzunk további traumát és fájdalmat, mint amit már egyébként is elszenvedett. Az izomsérülések, a gerincsérv, az isiász és a piriformis szindróma helyreállításai és kezelései mind nagy százalékú hatékonysággal működtek.