Huszta-Orbán Adrienn
Gyógytornász-fizioterapeuta
2017-ben szereztem diplomát a Pécsi Tudományegyetem Egészségtudományi Karán, mint gyógytornász-fizioterapeuta. Ugyanebben az évben a Tudományos Diákköri Konferencián a Magyar Gyógytornász-Fizioterapeuták Társaságának különdíjában is részesültem. Tanulmányaim után a dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórház Traumatológiai Osztályán kezdtem dolgozni, ahol a mai napig meghatározó szakmai tapasztalatokra teszek szert.
Kezdetektől fogva fontos számomra, hogy naprakész tudással segítsem a hozzám fordulókat, ezért folyamatosan részt veszek továbbképzéseken. 2019-ben a Magyar Rehabilitációs Társaság Fiatalok Fórumán 3. helyezést értem el tudományos munkámmal. Ugyanebben az évben elvégeztem többek között a McKenzie „A” kurzust, valamint a TripleX gerincterápia® és TripleX training® képzéseket is. Azóta a gerinc- és derékfájdalmak kezelése kiemelt területemmé vált.
Szakmai repertoáromat később olyan terápiás módszerekkel bővítettem, mint a kinesiology taping, a köpölyözés, a flossing technika, illetve az FDM (Fascia Disztorziós Modell) mindhárom modulja. Ezeknek köszönhetően komplex, személyre szabott kezelésekkel tudom támogatni a pácienseimet a fájdalom csökkentésében, a mozgásfunkciók javításában és az életminőségük helyreállításában.
Fontos számomra a szakmai közösségépítés és az ismeretterjesztés is. Ennek részeként az elmúlt években több rendezvényen és eseményen tartottam előadást vagy bemutatót, többek között pályaorientációs napokon, dolgozói egészségnapon, illetve az Ápolók Nemzetközi Napja alkalmából megrendezett eseményen is.
2019 óta a Koroknai Medical csapatának tagjaként dolgozom, ahol célom, hogy minden páciens számára biztonságos, támogató és hatékony terápiás környezetet biztosítsak. Hiszek abban, hogy a gyógytorna nemcsak a panaszok enyhítésére, hanem a teljesebb, szabadabb mozgású élet megteremtésére is lehetőséget ad.
